
A szarvasmarhák évente átlagosan 5,6 tonna CO₂-egyenértéket bocsátanak ki, azonban ez az adat nem veszi figyelembe a legeltetés pozitív környezeti hatásait. Sok esetben ezek a hatások részben vagy teljesen ellensúlyozzák az emissziót, sőt akár nettó pozitív hatást is eredményezhetnek. A természetes ökoszisztémák bonyolult összefüggései miatt az ilyen egyszerű számítások gyakran félrevezetők.
De most nem a gazdasági és környezeti aspektusokról akarunk beszélni. Azért, hogy megértsük Dánia böfögési adóját vezet be-e, szükségünk van egy másik tényre: miért nem a fogyasztók fizetnek? Ha a hús- és tejtermékek fogyasztása valóban akkora klímaválságot okoz, miért nem a végső fogyasztókat adóztatják?
Az egyszerű válasz: politikai okokból. Senki sem szeretné, ha a vaj ára drasztikusan megemelkedne a dán háztartásokban. Sokkal egyszerűbb a gazdáknak róni a terhet, majd hagyni, hogy a költségek csendben továbbgyűrűzzenek a fogyasztók felé.
Hasonló intézkedések Hollandiában és Új-Zélandon már heves tiltakozásokat váltottak ki. A gazdák az utcára vonultak, és néhol még politikai változásokat is kikényszerítettek. Dánia esetében is kérdéses, hogy az intézkedés hosszú távon fenntartható-e.
Egy régebbi történelmi tanulság szerint a túlzott állami kontroll gazdasági stagnálást és bizalomvesztést okozhat hosszú távon. A böfögési adó pedig nemcsak a környezetvédelmi célokon, hanem a központosított gazdasági irányítás újabb lépéseként értelmezhető.
Azt gondolnánk, hogy egy böfögési adó vezet be-e Dánia. De az igazság sokkal összetettebb.
Source: www.bitcoinbazis.hu